Naspolya emlékére

Naspolya cica emlékére. 🙁

Sajnos, nagyon rossz híreink vannak Naspolyáról.
A gyanú, miszerint a medencéjében a törés miatt egy csontképződés van, nem igazolódott be, ennél sokkal rosszabb a helyzet. Az első röntgen után még reménykedhettünk ebben, mert nem volt egyértelmű, hogy csontképződés vagy daganat, de a most elkészült négy, speciális röntgenfelvétel, melyet különböző irányokból készítettek, azt igazolta, hogy daganat van a medencéjében.

Orvosi hírek:
“Ez a daganat lényegében felemésztette a csontokat, megtámadta a szöveteket, beépült a végbélbe, ezért a cica nem tud sem pisilni, sem kakilni. Pisilni behelyezett katéterrel tud, kakilni pedig a még nem elzáródott végbélen keresztül, szinte folyósat.
Az egyik lába el volt törve, az idegek beékelődtek a törött csontok közé, ezt a lábát mindenképp amputálni kellett volna, de a daganat elhelyezkedése, súlyossága miatt sajnos nem operálható.”

Borzasztóan sajnáljuk, hogy nem tehettünk érte többet, hiszen nagyon bíztunk benne, hogy a speciális röntgenfelvétel után vihetjük őt az Egyetemre, ahol megműtötték volna, rögzítették volna a medencéjét, amputálták volna a lábát és akkor minden esélye meglett volna, hogy a gyógyulása után egy igazi jó gazdihoz adjuk.

Így nem tehetünk mást, mint elengedjük őt, megkímélve a következő pár napi szenvedéstől. 🙁
Nagyon sajnáljuk! Bárcsak korábban tudtunk volna Rólad mert akkor ma is élsz!
Isten Veled drága Naspolya! <3